• 2024. május 6.

„Rendben vannak az alapok”

2019. október 2. ,

Számos beruházás valósult meg Veszprémben az elmúlt öt évben, de ezek csak eszközök, azért visszük végbe a fejlesztéseket, mert az a cél lebeg a szemünk előtt, hogy szeressenek itt élni az emberek – ezt mondta Porga Gyula az Agorában tartott fórumon. A kormánypártok polgármester – jelöltje kiemelte: mind a fejlettségi mutatókban, mind az élhetőség szempontjából, mind pedig a közbiztonság területén jól teljesít a város. Nem láttam olyan összevetést a megyeszékhelyek között, ahol ne az első harmadban szerepelne Veszprém – emelte ki Porga Gyula, aki hangsúlyozta azt is: a kontinensen is láthatók vagyunk, hiszen tavaly az európai virágosítási versenyen arany minősítést és az egyetlen különdíjat is elhódítottuk, 2023-ban pedig Európa Kulturális Fővárosa lehet a megyeszékhely. Büszkének kell lennünk a sikerekre, de azért tudunk ezeknek örülni, mert az alapok rendben vannak – hangsúlyozta Porga Gyula.

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com