• 2024. május 6.

Gyártás konferencia az egyetemen

Huszonnegyedszer rendezték meg a Gyártás Konferenciáját, amelynek ezúttal a Pannon Egyetem adott otthont. A nemzetközi eseményen hazánkon kívül Közép-Európa országaiból érkeztek neves előadók. A gyártás szerepét, főként Magyarországon felesleges aláhúzni. A magyar kormány támogatja a gyártást és a hozzá tartozó logisztikát is, a covid első hulláma azonban megrázkódtatást okozott ezeken a területeken, ezáltal még nagyobb figyelmet kapott ez a szektor. – emelte ki köszöntőjében Prof. Dr. Monostori László, SZTAKI igazgatója, a konferencia elnöke, valamint az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform elnöke. A Pannon Egyetem arra kívánja felhasználni a felsőoktatási szféra átalakulását és megújulását, hogy valóban az előnyére fordítsa a helyzetet, és az eddig is jó eredményeket még kiválóbb eredményekkel erősítsük meg a valóság és gyakorlat felé fordulva. Ebből a szempontból is nagyon fontos számunkra ez a konferencia, hiszen a gyártás az egyik olyan kulcs kategóriája korunk Európájának, amelyre valóban a koronavírus döbbentette rá a kontinenst és az Európai Uniót is. Magyarország nagyon jó hagyományokkal rendelkezik a gyártás területén, akár az innovációra gondolunk, akár a technológiai részekre – mondta köszöntőjében Dr. Navracsics Tibor, a Pannon Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke.

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com