Nyílt nap a színházban
Gyermekprogramok, kulisszajárás, lecsófőzés és lovas színház is szerepel a Veszprémi Petőfi Színház nyílt napjának programjai között. A rendezvény szombat délután…
Gyermekprogramok, kulisszajárás, lecsófőzés és lovas színház is szerepel a Veszprémi Petőfi Színház nyílt napjának programjai között. A rendezvény szombat délután…
Szeptember 12 – e az Elsősegélynyújtás Világnapja. Ebből az alkalomból nemzetközi katasztrófavédelmi gyakorlatot szervezett a Magyar Vöröskereszt. A Devecser melletti…
Szeptember 16. és 22. között rendezik meg az Európai Mobilitási Hetet, a kontinens legnagyobb közlekedés- környezetvédelmi kampányát. A 2000-ben Autómentes…
A víz élet, gondozzuk közösen! – e gondolat jegyében készül a Kvassay Jenő Terv. A nemzeti vízstratégia bemutatása keretében Veszprémben…
Átadták szerdán Majkon a kamalduli remeteség megújult kolostorépületét. Az ünnepségen Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter emlékeztetett arra, hogy a majki…
Égetően sürgős, megoldásra váró probléma Veszprémben a szociális és bérlakások létrehozásának illetve megteremtésének kérdése. Erről beszélt sajtótájékoztatóján Gerstmár Ferenc.
Szeptember elsejétől négy magyarországi nagyvárosban köztük Veszprémben is lehet jelentkezni a Mathias Corvinus Collegium új tehetséggondozó tréningjére. A Fiatal Tehetség…
A Pannon Egyetem kultúraszervező csoportja már negyedik alkalommal szervezte meg az egygitáros mini fesztivált. A rendezvénysorozat keretében négy estén keresztül…