Regina Mundi
Halálának 10. évfordulóján ünnepi szentmise keretében emlékeztek a Regina Mundi templomban Molnár Edit szerzetesnővérre, aki 1928-ban Veszprémben született, 1957-ben pedig…
Halálának 10. évfordulóján ünnepi szentmise keretében emlékeztek a Regina Mundi templomban Molnár Edit szerzetesnővérre, aki 1928-ban Veszprémben született, 1957-ben pedig…
Az idei évben, még további négy kormányablak kezdheti el a működését Veszprém megyében. Erről és a Kormányhivatal tervezett további beruházásairól…
A Veszprémi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében tartották meg az Ukrán Függetlenség Napját. A Városháza Kossuth termében tartott eseményen ismertető hangzott…
Gyermekprogramok, kulisszajárás, lecsófőzés és lovas színház is szerepel a Veszprémi Petőfi Színház nyílt napjának programjai között. A rendezvény szombat délután…
Szeptember 12 – e az Elsősegélynyújtás Világnapja. Ebből az alkalomból nemzetközi katasztrófavédelmi gyakorlatot szervezett a Magyar Vöröskereszt. A Devecser melletti…