• 2024. május 7.

Vissza az iskolákat

2016. április 5.
  Az LMP országgyűlési képviselője kiemelte, a Lehet Más a Politika csatlakozik Gőgös Zoltán MSZP – s politikus magánemberként útjára indított népszavazási kezdeményezéséhez, és a megyeszékhelyen is aláírásokat gyűjtenek a referendum támogatására. A termőföldek állami kézben tartása mellett a közoktatás a másik, jövőt is meghatározó téma, erről már Gerstmár Ferenc szólt. A párt önkormányzati szakszóvivője szerint az elmúlt években a kormánypártok az összeomlás szélére jutatták a közoktatás rendszerét, évi 200 millió forintot vontak ki a szektor finanszírozásából, és szélsőségesen centralizálták az iskolák működését. Gerstmár Ferenc elmondta, indítványt nyújtott be Veszprém polgármesteréhez azzal kapcsolatban, hogy az önkormányzat kezdeményezze a városi oktatási intézmények fenntartását.
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com