A Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Várpalota Város Önkormányzatával közösen üzleti reggelit szervezett a közelmúltban. A helyi vállalkozók együttműködésével olyan közösség létrehozása a cél, amely a város motorja lehet- hangsúlyozta az eseményen Campanari-Talabér Márta Várpalota polgármestere. A kamara a vármegye keleti oldalára is figyel, ez a fórum pedig platformot jelent a vállalkozók és a gazdasági döntéshozók között- erről már dr. Simon Attila a Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szólt. Részt vett az üzleti reggelin a közigazgatási és területfejlesztési miniszter is. Navracsics Tibor előadásában érintette Magyarország területfejlesztési stratégiáját, a funkcionális várostérségi modellprogram eredményeit és tanulságait, majd kiemelte: csak úgy tudnak a hazai települések fejlődni, ha a helyi önkormányzatok, az üzleti közösségek, a tájegységek, régiók közösségei, valamint a kormányzati, politikai célkitűzések harmóniában vannak egymással. Hiszen az a fajta fejlesztéspolitika, amely az elmúlt 10-15 évben látványos felzárkózást produkált, kimerítette kereteit.
Üzleti reggeli vállalkozóknak
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com