Trianon velünk élő történelem
Trianon velünk élő történelem – ez volt a mottója a Jobbik veszprémi vasárnapi megemlékezésének.
Trianon velünk élő történelem – ez volt a mottója a Jobbik veszprémi vasárnapi megemlékezésének.
Nemzetünk, múltunk és reménységünk ünnepe a Magyar Hősök Napja. Ez a gondolat is elhangzott a szónoktól a Nemesvámoson megtartott megemlékezésen.
A magyar katonák megbecsüléséről, a hazáért hozott áldozatukról szólt a hősök napján tartott megemlékezésen Veszprém alpolgármestere.
A hazáért folytatott harcokban elesett katonai és civil áldozatok példát adtak hősiességből, példamutatásból és önfeláldozásból- hangzott el a Magyar Hősök…
Botló kövek elhelyezéséhez kért engedélyt az önkormányzattól a Veszprémi Zsidó Hitközség. Ezeket szeretnék elhelyezni a megyeszékhely belvárosának több pontján az…
A veszprémi 31. Honvéd Gyalogezred és a 7. Honvéd Tábori Ágyúezred katonái emléke előtt tiszteleg ezentúl az Alsóvárosi temetőben elültetett…
Dr. Mészáros Iván sebész, traumatológus, Kanyárné Bakonyi Mária szakápoló és Dr. Gajzer Éva gyermekorvos kapta idén a Csolnoky Ferenc emlékérmet.
Húszan hősi halált haltak Veszprém földjén és légterében 1941. április 12 – én, miközben harci cselekményekre készültek a repülők és…
„Tiszta szívvel” címmel mutatta be József Attila versekből álló költészet napi műsorát a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad a Veszprém…
„Bátor nemzedék volt a ’48-as” „Magyarország szabad és független” Jobbik ünnepség Átadták a Pro Urbe érdemérmeket Emlékséta a temetőben Városi…