• 2025. június 21.

Rendkívüli közgyűlés

2021. július 19. ,

A közgyűlés támogatja a Veszprém-Gyulafirátót városrész mellett építeni tervezett katonai bázis megvalósítását, de a rátóti lakosok határozottan megfogalmazott kérésének eleget téve kezdeményezi a kormánynál, hogy az építeni tervezett bázis a legkisebb környezeti terheléssel, a településrésztől a lehető legtávolabb épüljön meg, ennek érdekében környezetvédelmi hatásvizsgálatot és védőintézkedések kialakítását kéri- ezt a határozati javaslatot fogadta el egyhangú szavazással a veszprémi közgyűlés azon a hétfői rendkívüli testületi ülésen, melynek összehívását a grémium hét ellenzéki képviselője kezdeményezte. Porga Gyula polgármester a többi között azt hangsúlyozta: Veszprém büszke a katonai hagyományaira, fontos, hogy egy honvédelmet erősítő beruházás ne legyen politikai törésvonal, legalább ennyire fontos az is, hogy a város, a rátótiak és a honvédség kapcsolata ne sérüljön, sőt az együttműködés még szorosabb legyen.

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com