• 2025. június 20.

Nyílt nap a NAV-nál

Az adó- és vámigazgatóság, a bűnügyi szakterület és a bevetési igazgatóság munkájával is megismerkedhettek a veszprémi közgazdasági és közigazgatási technikum diákjai a NAV Veszprém Vármegyei Igazgatóságának hagyományos nyílt napján. A szervezők apró meglepetésekkel, logózott ajándéktárgyakkal is várták a fiatalokat. Az adóhatóság jelenleg több, mint 1200 feladatkört lát el, ennek csak egy töredéke az adóellenőrzés, az adó, a járulék és az illetékbeszedés vagy a vámügyintézés – hangzott el az előadásokon. A NAV munkatársai azt is elmondták, 2024-ben 5000 adóellenőrzést, illetve 3200 helyszíni ellenőrzést végeztek, az évente kezelt iratmennyiség a vármegyében meghaladta a 3 milliót. Az érdekességek között a diákok azt is megtudhatták, az állami adóbevételek 68%-át a főváros teljesíti, a Veszprém vármegyére eső 2025. évi bevételi előirányzat pedig jóval 28 ezer milliárd forint felett van. A nyílt nap fontos célja, hogy a NAV megismertesse a fiatalokat azzal, milyen munkát lát el a hatóság napi szinten, hiszen az állami szervezet ma már életpályamodellt is tud kínálni a terület iránt érdeklődő fiataloknak.

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com