• 2025. november 11.

Megszépül a Torna-patak

Élhetőbbé és zöldebbé válik a Torna-patak térsége egy 6,4 milliárd forintos fejlesztésnek köszönhetően- erről számolt be Lánszki Regő építészeti államtitkár az ajkai önkormányzat képviselő testületének rendkívüli ülésén. A hat ütemben megvalósuló beruházás részeként a patak medrét 3,2 kilométer hosszúságban átalakítják, kibővítik, így az elmúlt években több alkalommal is kialakult villámárvizek ellen is védetté válnak a lakott területek. Megújítják a vízfolyás környezetét, fejlesztik a zöldfelületeket és ártereket is kialakítanak. A munkálatok összesen 52 hektárt érintenek, ebből 3 hektár közvetlenül a város központjában fekszik. A fejlesztés első előkészítő ütemeként már három híd és környezetük megújult, ezekhez kapcsolódva okos közvilágítást építenek ki, utcabútorokat helyeznek el, és játszótér is épül. A beruházás a tervek szerint 2028 nyarára készül el. Az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítésért felelős helyettes államtitkára Nyul Zoltán úgy fogalmazott, a fejlesztésnek köszönhetően a patak a közösségi élet részévé válhat. Kitért arra is, hogy a település ipari örökségére építve valósítják meg a beruházásokat, amik így a turizmus szempontjából is jelentősek lehetnek.