A magyar kormány a közelmúltban négy fejlesztési régióra osztotta az országot. A területek gazdasági fejlesztését kormánybiztosok felügyelik majd. Feladatuk lesz a többi között, hogy figyelemmel kísérjék a 3-6 megyéből álló zónát érintő európai uniós és nemzeti forrásból megvalósuló fejlesztési tervek előkészítését és végrehajtását, tájékozódjanak a gazdasági szereplők által megvalósítani tervezett beruházásokról és fejlesztési igényeikről, és véleményezzék a fejlesztési terveket. Észak – nyugat Magyarország fejlesztéséért a jövőben dr. Navracsics Tibor lesz a felelős, aki az új feladata mellett továbbra is felügyeli az Európa Kulturális Fővárosa Program végrehajtását is. Új feladatiról kérdezzük majd a kormánybiztost.
Fejlesztési kormánybiztos
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com