• 2025. augusztus 18.

Parkolóház a Színházkertben

2015. november 18.
Brányi Mária alpolgármester asszony közleményben jutatta el válaszát szerkesztőségünkbe, Katanics Sándor és Hartmann Ferenc mai sajtótájékoztatójával kapcsolatban. A közleményben a többi között ez áll: A tervezet már több mint egy éve ismert. 2014-ben az ITS részeként a Közgyűlés támogatta a koncepciót, majd decemberben a Városstratégiai Bizottság napirendjén a részletes terveket is megismerte. A program összetettségéből és jelentős forrásigényéből adódik a többlépcsős megvalósítás, melynek jelenleg az előkészítő fázisánál tartunk, mellyel, ha a következő szintre lépünk természetesen, ahogy eddig is, ezután is tájékoztatjuk Veszprém lakosságát. Mint a már megvalósult fejlesztések esetében, úgy a jelenleg előkészítés alatt lévő fejlesztéseknél is támaszkodunk a veszprémiek segítségére, mert a siker záloga a közös erőfeszítéseinkben rejlik, ahogyan ez visszaköszön akár a Séd – völgyi vagy belvárosi fejlesztéseknél is – áll a közleményben. 
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com