Tragikus hirtelenséggel elhunyt kollégánk, Molnár László, a Szentgál Tv alapítója.
A Szentgál Televízió 1992-ben indult, Molnár László az első pillanatoktól részt vett a szentgáli kábeltelevíziós hálózat építésében. Laci a hírek szerelmese volt: a helyi stúdió vezetése mellett az anyagok készítéséből is kivette a részét, operatőrként és vágóként egyaránt. A televíziót egészen múlt év decemberi nyugdíjba vonulásáig irányította, a stúdió vezetését akkor fia, Molnár Péter vette át. Laci azt vallotta: Az élet számos területén bizonyítható, ha nincs egy elkötelezett és jó csapat, akkor hiába minden, semmi sem működik. Molnár László munkásságát a Helyi Televíziók Országos Egyesülete 2015-ben életműdíjjal ismerte el. Laci nagyon elkötelezett volt a helyi televíziózás iránt, mindig is az egyik legaktívabb televízióvezető volt. Meglátásaival, tanácsaival és időnként kritikus észrevételeivel aktívan segítette az egyesület és az elnökség munkáját – e szavakkal búcsúzott tőle a szakmai egyesület. Molnár László 65 évet élt.