• 2025. november 10.

Világháborús emlékműavatás

2019. augusztus 19. ,

Világháborús emlékművet avattak a hazáért halt egykori helyi lakosok emlékére a Veszprém megyei Porván. A település polgármestere szerint büszkének kell lenni az elődök helytállására, hazaszeretetére és áldozatvállalására. Avatóbeszédében Polgárdy Imre, a megyei közgyűlés elnöke azt mondta: minden egyes kioltott életet meg kell gyászolnunk, fel kell idézni az egyes ember sorsát, és tudatosítani a nemzet veszteségének mértékét. A hétvégén adták át a település új emlékparkját és rendezvényterét, valamint szombaton tartották a II. Hungarikum Fesztivált is a bakonyi faluban.