Kukkantó című gyermekműsor 2023. február 27-i adása
Műsorunkban a Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió táncgálájából láthattok ízelítőt. Az együttes legfiatalabb és tanfolyami, valamint versenyző csoportjai egy fergeteges estén mutatták…
Műsorunkban a Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió táncgálájából láthattok ízelítőt. Az együttes legfiatalabb és tanfolyami, valamint versenyző csoportjai egy fergeteges estén mutatták…
A Veszprémi Akadémiai Bizottságot a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége az 1972-es szeptemberi ülésén hozta létre. A megalakulás ötvenedik évfordulójára az…
A hemofília a második leggyakoribb örökletes, véralvadási rendellenesség. Magyarországon évente több ezer beteg ember szorul mással nem helyettesíthető, életmentő, vérplazmából…
A múltat magunk mögött lehet hagyni, de attól még nem szűnik meg. Elevenen él tovább- fogalmazott a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja…
Több, mint öt és fél millió forintot gyűjtöttek a Veszprém vármegyei vadászok a Csolnoky Ferenc Kórház alapítványa javára. Az adományt…
Befejeződött a Ruttner-ház felújítása a Jókai utcában. A Ruttner család egykori otthona az EKF program 1,4 milliárd forintos támogatásával szépült…
– Költségvetés 2023 – Próbateremközpont és alkotóműhely a Dimitrovban – Új rendezvényhelyszín a vár tövében – Hamvazószerda a Padányiban –…
– A megszentelt élet napját ünnepelték Nemesvámoson – Szinódusi találkozót tartottak Veszprémben – Fiatal teológusok tanácskoztak Európa jövőjéről az érseki…
Mit üzen számunkra a megszentelt élet ünnepe? Hogyan kapcsolódik az Európa Kulturális Fővárosa évadhoz a Főegyházmegye? Közelebb visz -e az…
– A kommunista diktatúrák áldozataira emlékeztek – Megőrzik a szobrokat – Pecsétbe foglalt szeretet – Holtszezon Fesztivál – Telekom győzelem