Táborozók Kovásznáról
Erdélyi gyerekek nyaralnak ezen a héten a Csopaki Üdülőfaluban. A mintegy harminc, nehéz körülmények között élő fiatal jó tanulmányi eredményével…
Erdélyi gyerekek nyaralnak ezen a héten a Csopaki Üdülőfaluban. A mintegy harminc, nehéz körülmények között élő fiatal jó tanulmányi eredményével…
Az esős időjárás miatt nem szabadtéren hanem a belvárosi Terem Bárban rendezték meg kedden a Szezon 2022 programot. A műsor…
Időarányosan teljesítik a kivitelezők a várban található 18 érsekségi épület felújítását, erről számolt be a Castellum Vagyonkezelő igazgatóhelyettese. Pém Attila…
• Készül a Kertváros zászlója • Szent Anna ünnepe • Falunap, Pajta Program • Megúszták a Balatont • Az év…
A Balaton régió építészeti öröksége szempontjából hasznos rendezvénysorozatot indított útjára a Balatoni Szövetség a közelmúltban Csopakon. A program keretében a…
Hétvégén rendezték a 40. Balaton – átúszást, amelyre soha nem neveztek annyian mint az idén. A tizenkétezer úszó több, mint…
Falunapra várták a napokban a felsőörsieket, ahol színes programok fogadták a település lakóit. Vasárnap a rendezvény keretében a Pajta program…
Ferenc pápa egy évvel ez előtt nyilvánította a Nagyszülők és Idősek Világnapjává a Szent Anna és Szent Joakim, Jézus nagyszüleinek…
Hamarosan elkészül és akár már augusztus 20-án loboghat a Kertváros zászlója is – mondta keddi sajtótájékoztatóján Veszprém alpolgármestere, Brányi Mária.…
Javában zajlik az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja. Három településen, 40 helyszínen több mint 2000 programmal, várják a szervezők a látogatókat.…