Balatoni első segélyszolgálat
10. alkalommal kezdte meg működését július elsején a BESZ, vagyis a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat. A Magyar Vöröskereszt Ifjúsági szervezetének közel…
10. alkalommal kezdte meg működését július elsején a BESZ, vagyis a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat. A Magyar Vöröskereszt Ifjúsági szervezetének közel…
Orbán Viktor a Modern Városok Program veszprémi állomásán azt mondta: megpróbáljuk valahogyan a vasúti pályaudvar és a buszpályaudvar egymástól elválasztott…
Fizikai kísérleteket és előadásokat mutatott be társainak a Medgyaszay István Szakképző Iskola Gimnázium és Kollégium 11. C. osztályának három diákja…
Több mint negyed évszázados hagyománnyá vált Alsóörsön hogy koszorúzással, irodalmi előadással és Jókai bablevessel emlékeznek meg a helyiek Endrődi Sándor…
A Lélektér Alapítvány asztaliteniszezni hívta az önkormányzati képviselőket, de természetesen egyéb sportolásra is volt lehetőség.
A hétvégén rendezték meg a Balaton egyik legnagyobb tömegsport rendezvényét, a 34. Balaton átúszást.
A balatonfüredi Eszterházy és Kisfaludy továbbá a csopaki községi strand három, az alsóörsi strand két csillagos minősítést kapott a Kék…
Másfél éves szünet után ismét szorgos munka folyik a veszprémi Medgyaszay István sporttagozatos gimnázium már szerkezetkész tornatermében.
Az érseki turisztikai látogató központ gondozásában dokumentumfilm készült az egykori halimbai esperesről, Szalai Miklósról.
A magyar labdarúgó válogatott kapusa, Király Gábor is meglátogatta a tavaly harminckét évesen, súlyos betegségben elhunyt Fülöp Mártonról elnevezett balatonarácsi…