VeszprémFest
Július 13. és 17. között rendezik meg a megyeszékhelyen, nemzetközi művészek részvételével a VeszprémFest programját. A zenei fesztiválon ezúttal is…
Tervek a bűnmegelőzésről
A márciusi veszprémi közgyűlés tárgyalja a megyeszékhely közbiztonsági és bűnmegelőzési koncepcióját. A témáról tartott sajtótájékoztatót az LMP önkormányzati képviselője.
Karitász segítség
Élelmiszer csomagokkal segíti a Veszprém – Főegyházmegyei Karitász a rászorulókat a húsvéti ünnepek előtt. Az adományokat a települési csoportok tagjai…
„Az anyu én vagyok”
Műsorváltozást jelentett be a megyeszékhelyen a Pannon Várszínház. A korábban meghirdetett Nyitott ablak című zenés békebeli bohózat helyett Nógrádi Gábor…
Ajkai tojásfa
Ajkán gyerekprogramokkal és tojásfa díszítéssel hangolódhatnak a családok a hagyományokat is felidéző rendezvényen a húsvétra. A többi között kézműves foglalkozás,…
Új pályázatok jönnek
Folyamatosan jelennek meg 2016 - ban is az Új Széchenyi Terv pályázatai. Kiemelt cél továbbra is a mikro, kis- és…
Otthonteremtési kedvezmény
A hitelintézetek tájékoztatása szerint, eddig mintegy 1100 igényelést nyújtottak be az új családi otthonteremtési kedvezményre a bankokhoz, elsősorban használt lakáshoz…