A tihanyi szerzetesi kripta titkai
Befejeződött I. András Király sírjának feltárása és az altemplom teljes restaurálása is a végéhez közeledik.
Befejeződött I. András Király sírjának feltárása és az altemplom teljes restaurálása is a végéhez közeledik.
Veszprém megyében, Felsőörsön található a Dunántúl egyik legjelentősebb Árpád-kori műemléképülete, a Prépostsági templom. A vöröskő épület a mai napig őrzi…
Időkapszulát helyezett el és megáldotta az új keresztet a felújítás alatt álló Ferences templom tornyában dr. Udvardy György veszprémi érsek.
• Emelkedő díjtételek • Sport és munka • Közlekedési „viadal” • Egyetemi sportnap • Templomszentelés Vörösberényben
• Veni Sancte szentmisével kezdődött a tanév a főegyházmegyében • A papi hivatásokért mutattak be szertartást a Regina Mundi templomban…
• Korlenyomat – gyerekszemmel • Hulladékgazdálkodás • Templomszentelés • Vörösberényben • A vérplazma életet ment • Egyetemi sportnap
A főegyházmegye, a magyar állam, a helyi önkormányzat és a hívek adományaiból teljesen megújult a Balatonalmádi – Vörösberényben álló Szent…
Öt helyszínen, köztük Veszprémben, a Margit-templomban adott koncertet a Nemzeti Ifjúsági Kórus. Az énekkar 2018-ban a Kodály Emlékév alkalmával alakult,…
• Városrészi fejlesztések • Tavaszi nagytakarítás • Veszprémi templomok adatbázisa • Trófeabírálatok helyben • A biztonság a legfontosabb
• Alkotói pályázatot hirdettek • Új közösségi ház Márkón • Pajta Program • Templomszentelés Akarattyán