• 2024. április 20.

Szentmise a hivatásokért

2021. március 5. , ,

Minden hónap első csütörtökjén a főegyházmegye más – más templomában tart szentségimádást és mutat be szentmisét a papi hivatásokért dr. Udvardy György.

A veszprémi érsek a Sümegi plébánia templomban celebrálta az első ilyen szertartást. A főpásztor a közösségi médiában közzétett videóüzenetében úgy fogalmazott: nagyon sok olyan település van az egyházmegyében is, ahol pap hiányában nem tudnak megfelelő embert helyezni, pedig ez a hívek jogos elvárása lenne. Számtalan új feladat is érinti egyházmegyét, ahová szintén szükség lenne jól felkészült, elkötelezett, lelkes fiatal papságra – tette hozzá a főpásztor.

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com