• 2024. április 20.

Holtszezon Fesztivál

2022. március 1. , , , ,

A kortárs irodalom határterületei voltak a középpontban a hétvégi veszprémi Holtszezon Fesztiválon. A háromnapos programsorozatot azzal a szándékkal hívta életre az EKF csapata, hogy az évnek abban az időszakában is legyenek rendezvények a megyeszékhelyen, amikor kicsit csendesebb a kulturális élet. Előadásokkal, workshopokkal, koncertekkel nyolc belvárosi kávézóban és pubban várták az irodalombarátokat, közülük is elsősorban a fiatalokat, hiszen a Holtszezon Fesztivál leginkább a középiskolásoknak és az egyetemistáknak szólt, a programokat is az ő bevonásukkal állították össze. A fesztivál mintegy hatvan rendezvénye között voltak színházi és bábszínházi előadások, de megjelent a krimi, a sci-fi és a képregénykultúra, az ifjúsági és gyermekirodalom, valamint a kortárs költészet is. A fellépőket e műfajok ismert előadói adták, a helyiek közül többek között Fenyvesi Ottóval és Géczi Jánossal találkozhattak a fesztiválozók. Az első Holtszezon Fesztiválnak a tervek szerint jövőre kibővült formában lesz folytatása, akkor – az EKF évében – nemzetközi fellépőket is köszönthetünk majd Veszprémben.

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com