• 2022. november 27.

Ukrán diákok Zánkán

2017. augusztus 2. , ,

A kárpátaljai magyar gyermekek mellett idén két turnusban, közel 500 magyarul tanuló ukrán nemzetiségű diák is üdül a Zánkai Erzsébet táborban. A fiatalok főleg a nehéz helyzetben lévő Kelet-ukrajnai településekről érkeznek, többségük még sosem látta a Balatont. Délelőttönként a magyar gyerekekkel közösen vesznek részt a különböző élményprogramokon, délutánonként pedig játékos formában gyakorolják a magyar nyelvet. A helyszínen a Kárpátalja és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye együttműködéséért felelős kormánybiztos azt mondta: Kárpátalján presztízsnyelv lett a magyar. Grezsa István emlékeztetett arra, hogy az előző tanévben több mint 1200 ukrán gyerek tanult magyarul, ukrán iskolákban.